Nem mert regényeket olvasni munka közben, mert olyankor teljesen elvesztette valóságérzetét, és hagyta magát felolvadni a fikció színes plazmájában. Maradtak a napilapok és a folyóiratok, mert valahogy el kellett töltenie az időt.
Az első vevő minden nap az öreg festő volt. Pauli bácsi nem tudott aludni, hajnalban felkelt és addig, amíg nem indult meg újra az élet a városban, bandukolt, mint egy kiöregedett lelkiismeret.
- Már hajnali négykor felkeltem, a Zwinger fogorvosait neki! – minidig így káromkodott az öreg. Állítólag a mesterétől vette át, de hogy mi közük van a fogorvosoknak a Zwingerhez, azt Pauli bácsi sem tudta. – Maga nem is tudja, milyen az, maga még fiatal, de megtudja maga is majd, ha olyan öreg lesz, mint én. Micsoda szemét van ebben a városban, borzalom. A múzeum előtt majdnem felbomlottam egy kidobott újságpapírban.
- Majdnem felbomlott? – kérdezett vissza kisasszony mosolyogva.
- Majd maga is megtudja, milyen ilyen öregnek lenni. Minden olyan bizonytalan. Nem lesz maga sem ilyen mosolygós, majd meglátja, kisasszony.
- Gyűjtöttem tegnap Pauli bácsinak húsz darab 5 minát, senkinek sem adtam vissza 5 minással, hogy legyen Önnek.
- Még nem is biztos, hogy vásárlok valamit. Olyan szegényes ez a trafik - morogta.
- Minden reggel vesz egy csokit – jegyezte meg a kisasszony halkan magában.
Az öreg úgy tett, mintha valamit nagyon keresne, nehogy úgy tűnjön, hogy csak azért jön be a trafikba mindig rögtön nyitás után, hogy a napi beszédszükségletét letudja már reggel a kisasszony nyugodt társaságában.
- Talán veszek egy szelet mogyorós csokoládét, ha már nem találom azt, amit keresek. – A kisasszony már nyújtotta is a csokoládét, hátha így megspórolhatja a mesét az öreg fiáról, meg a zseniális festőkről. – Ez a csokoládé volt a fiam kedvence. Ismeri a fiamat, kisasszony? Jannak hívják. Van Eyck után neveztem el. Ismeri Jan van Eyck képeit? Zseniálisak. Magának feleségül kéne mennie a fiamhoz, bár az a gyerek jobban szereti a vékonyabb lányokat. A fiam sem fiatal már, maga sem, ilyen öregen már ne válogasson az ember. Én szívesen menyemmé fogadom magát, csak ne beszélne ilyen sokat. Bár már a fiammal is rég találkoztam, de itt pengődik valahol Ainamore-ban ő is.
- 8 mina lesz a csokoládé. – igyekezett a kisasszony lezárni a már sokat hallott házasságközvetítős fejtegetést.
- Itt van 50, úgy adjon vissza, hogy minél több legyen közte az 5 mina.
A kisasszony, míg számolgatta a visszajárót, próbálta összegyűjteni a bátorságát, hátha a titokra épp a mai nap fény derül.
- Mondja, Pauli bácsi, miért éppen az 5 minás érméhez ragaszkodik ennyire? – kérdezte végül félszegen.
- A Zwinger fogorvosait neki, hát milyen kíváncsi maga, kisasszony. Azt hiszi, csak mert néha itt vásárlok a maguk szegényes trafikjában, már rögtön kíváncsiskodhat meg kérődzködhet? Na, viszont látásra! – mondta még távozás közben az öreg mérgesen, de azért tegyük hozzá, hogy a kisasszony érezte, Pauli bácsinak ma jó kedve van, mert egész kevéssé volt mogorva.
Újra maradtak az újságok. A kisasszony a Habbal nevezetű helyi pletyka magazint nyitotta ki, és éppen arról olvasgatott, hogy a gazdasági miniszternek viszonya van a színház egyik francia színésznőjével, amikor Pici néni nagy robajjal beszaladt a boltba.
- Jaj, Selma! Most telefonált a férjem, holnap reggel hazajön. Ha kiderül, hogy kölcsön adtam egy könyvet a gyűjteményéből, nagyon mérges lesz! – szinte üvöltött, mert amilyen alacsony volt Pici néni, olyan hangosan beszélt.
- De még el sem olvastam, most vagyok a legizgalmasabb résznél. Jack most akarja megmenteni Maryt a vad indiánoktól.
- Tudod, milyen Pici bácsi! Még ma este vissza kell adnod!
A kisasszony hiába magyarázta, hogy ő nem olvashat, amíg nyitva van a trafik, még a könyvet sem meri kinyitni, mert onnantól kezdve nem tud felelőséget vállalni a boltért, Pici nénit nem tudta meggyőzni. Este nyolcig vissza kell adnia a regényt. A kisasszony elhatározta, hogy megvárja a hat órát, és addig nem olvassa tovább a regényt, de csak izgatta, hogy mi lesz Jackkel és hogy kit választ a fiatal Mary, melyik kincsvadászt, az erős és bátor Jacket vagy a jóképű és titokzatos Jamest. Még ki sem nyitotta a könyvet, de már a trafik polcai helyett a dél-amerikai esőerdők hatalmas fáit látta. Az újságos és képeslapos állványok vad indiánokká változtak, és a háttérben ott osont bujkálva Jack, hogy kiszabadítsa Maryt. Nem tehetett mást, elővette a vastag regényt, ami a pult alá volt rejtve és nagy kíváncsisággal belemerült a történetbe. Jack az indiánok sátrai közt bujkálva próbálta felderíteni a terepet és megtalálni az elrabolt Maryt. Sötét volt, Jack alig látott valamit, az ismeretlen terepen nagyon lassan haladt, nehogy megbotoljon valamiben. De nem volt elég körültekintő, egy ág reccsent a lába alatt, amire felfigyelt az indiánok őre és már nyilazott is a bátor hősre, aki gyorsan előkapta a puskáját, és amíg rohant, hogy fedezékbe kerüljön, rálőtt a vad indiánra. A kisasszony látta maga előtt Jacket, ahogy sántikálva szalad, mert néhány nyílvessző bele állt a lábába, és egész tisztán halotta a puska hangját.
- Elnézést, véletlenül lelöktem egy bronzvázát a polcról. Visszateszem. Csak az Ainamore-i Krónikák mai számát szeretném. Leteszem ide a pénzt, már megyek is. Viszontlátásra, kisasszony!
A kisasszony csak halványan halotta a szavakat, Jack megsebesült és most ez volt a legfontosabb. Ott ült egy kidőlt fa mögött és az ingéből letépett darabokkal igyekezett bekötözni a vérző sebeit és pont mikor Jack életveszélyben van, véget ér a fejezet, az új pedig Londonban folytatódik Mary szüleinél, ahol Cathy, az unokahúg áskálódik, hogy ő megszerezhesse magának Jacket férjül. A kisasszony gondolatai azonban még mindig a veszélyben levő Jacknél jártak, csak kissé tudott odafigyelni arra, amit a Londonban történtekről olvasott. Valami bált rendeztek Cathy születésnapjára, és egyszer csak lassan és nyikorogva kinyílt az ajtó. Jack lépett be bizonytalanul.
- Jó napot kisasszony!- mondta és mivel a kisasszony tekintetében valami egészen idegen fényt látott, még inkább elbizonytalanodott. – Visszajöhetek később is.
- Maga él! – sóhajtott fel a kisasszony boldogan.
- Hogy mondta? Persze, hogy élek – zavarában a férfi nem is tudta, mit csináljon. Emlékei szerint még senki sem örült ilyen nagyon annak, hogy ő él. Ráadásul egy nő fejez ki ilyen érzelmeket az irányába. – Én csak a szivarok miatt… Ma kedd van. El tudtam jönni ma korábban. Tudja, kisasszony, a szivarok…
Igen, a szivarok, a kisasszony hirtelen csak visszaesett a valóság szürke közegébe.
- Igen, a szivarok. Elnézést kérek az előzőért, ne haragudjon kérem. Máris adom.
A férfi már nyújtotta is a pénzt. A kisasszony szépen külön tette egy dobozba az 5 minákat, oda ahol a többi is volt. A keddi szivarosnak felcsillant a szeme.
- Maga is gyűjti az 5 minákat, milyen érdekes, az apám is mindig külön tette. - A férfi szokatlanul sokat beszélt, a meglepő fogadtatás után rég elfeledett nyugalmat és elfogadást érzett a kisasszony társaságában. - Egyszer nekem elmesélte, miért, de már nem nagyon emlékszem. Talán valahogyan egy 5 minás érem mentette meg az életét. Arra már nem emlékszem, hogyan. Milyen érdekes. Gyakran találok reggelente, munkába menet 5 minásokat az utcán. Na megyek is, viszontlátásra.
A kisasszony kicsit elgondolkodott, de nem hosszan, Jack izgalmasabb volt, mint a keddi szivaros férfi. Így nevezte magában.
