Például beülök az Arabeszk Kávéházba (ami nem tévesztendő össze az Arabs Szürkével). Elszívom az utolsó szivart. Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
Megszámolom a dolgokat. Ez nálam már csak ilyen szakmai ártalom. Afféle. Tehát: egy (azaz egy) darab kávéház, a neve Arabeszk. Tizenhárom asztal, egy pult, ötvenkét szék (de vannak pótszékek is), egy költő, egy művész úr, egy francia zongorista (még kisasszony, már menyasszony, bizonyos értesülések szerint mennyasszonynak készült, amit úgy kell érteni, hogy apácaszökevény, ezt egy pap mondta nekem a kikötőben), estére ide várják a gazdasági és vidékfejlesztési minisztert (és egy pincér természetesen), a neve Bertolt.
A költő verset ír. Szemlátomást szenved. Az ihlettől vagy a kényszertől. Ujjain számolja a jambusokat. Innen úgy látszik, nem akar ő túl hosszú verset írni, nyolc sorral is beérné, de valami sose stimmel (mindig más), orgona nélkül énekelünk. Előtte ásványvíz és cigaretta. Sokat dohányzik. Minden próbálkozás alatt elszív négy szálat (kétsoronként egyet), az ötödik áthúzott és összegyűrt papírlap után mély levegőt vesz és egy újabb csomag cigarettát.
A művész úr a szemközti sarokból lopva figyeli. Újságja mögül sűrű szivarfüst emelkedik a kávéház levegőjébe, az újságban a gazdasági miniszter fényképe. Bejelentette, hogy földalatti vasútat tervez a város és a gyémántbánya között, ma reggel olvastam.
A testes művész úr előtt testes vörösbor, testes szivarja után testetlen poharát emeli húsos ajkaihoz. Ez a mondat majdnem zsíros. Hiába, csak a számokhoz értek.
A zongorista kisasszony pillantása és Bertold tekintete éteri függvénnyé nemesül. Persze a szerelem az ujjaknál kezdődik. A kisasszony a pincérnek billenti a zongora színes hangjait, Brechtold pedig a kisasszonynak törülgeti a csészéket és a poharakat. Ez egy kimondhatatlanul tiszta kapcsolat, azt hiszem. Zavarba is jövök piszkosul.
Előttem kávé és cigaretta az asztalon. Nemrég még azt írtam, hogy elszívom az utolsó szivart. Ez így is van, az utolsó szivart elszívtam. Azt olvastam egyszer valahol, hogy a szivar és a pipa a türelmes emberek szenvedélye, a cigaretta nyugtalan és ideges embereknek való. Éppen erről van szó. Elszívtam az utolsó szivart. Mától fogva ideges embernek számítok.
A kávé hosszú, a cigaretta rövid. Éppen ez az, ami idegessé tesz ebben a pillanatban (most és mindörökké): az idő. De csak nyugodtan.
Idegen vagyok ebben a városban. A nevem X úr. Ez persze nem azt akarja jelenteni, hogy nincs nevem, vagy el akarom titkolni, szó sincs efféle játékos szeméremről. Az, hogy a nevem X úr, annyit tesz, hogy ez egy rövidítés. A teljes nevem Xuan Xu Xuin. (Innen jön az X.) Idegen vagyok tehát ebben a városban, de nem teljesen ismeretlen. Ami pedig nyugtalanít és idegessé tesz, az az idő, mint fentebb már említettem volt. Hogy hogy kell ezt érteni, azt később mesélem el, ha lesz elég időm. Ahogy így végignézek magamon, sokáig maradok, azt hiszem.
