2023. október 25., szerda

18. A polgármester

Felültünk a könyvtár magas kőkerítésére, onnan belátjuk az egész Szabadság teret. Lóbáljuk a lábunkat a fal tetején ünneplő ruhában, néhányan megbotránkoznak, de nem szól senki. Sokkal izgalmasabb, hogy mi lehet a lepel alatt. Ainamore városka lakói kíváncsian várnak a sokszögű téren. Kicsit aggódunk, a nyári hőségben nehogy valaki rosszul legyen, de ahogy egyre többen érkeznek az ünnepélyre, úgy erősödik az óceán felől fújó hűvös szellő is.

A színpad mellett mint egy királylány áll rózsaszín miniszoknyájában a polgármesterünk. Barátom büszkén meg is jegyezi, hogy nekünk van a legjobblábú városvezetőnk. Valóban szép és feltűnően fiatal. Aranyszőke haját kontyba tűzi, hogy idősebbnek tűnjön. Egyik lábáról a másikra áll, láthatóan rettentően ideges. Aggódunk érte is, nehogy baja legyen. Sokan vannak körülötte, fontos emberek zsongják körül, támogatólag ott áll mellette pocakos parlementi képviselőnk is, aki néha megsimogatja a hátát.

Egy éve a választások idején nagy volt a bizonytalanság, vajon jó-e nekünk, ha egy fiatal lány vezeti szeretett városunkat, Ainamore-t. Persze, hogy jó, mondták sokan, kell a fiatalos lendület, most diplomázott, korszerű tudással rendelkezik. Aztán jött a mindent eldöntő érv. Ő a pénzügyminiszter unokahúga, csak figyeljük meg, mennyi pénz fog érkezni, milyen gyorsan fejlődik majd a város. Figyeltünk nagyon, de sajnos nem a város gazdagodott. Sőt egyre nagyobb lett a káosz. A mosolygós plébánosunk szerint, ha az Isten valakinek hivatalt ad, akkor bölcsességet is ad hozzá, csak legyünk türelemmel. Mi tényleg türelemmel voltunk, és kíváncsian vártuk a csodát. De nem jött. A városban elindult a sugdolódzás, aztán a zöldséges Manci néni ki is mondta. „Butácska a mi Katalinunk, egy igazi buta Kata!”

Az elégedetlenség nőtt, már csak egy szikra kellett, hogy valami baj legyen, amikor megérkezett ő. Mindenhol csak róla beszéltek, az újságok hosszú interjút közöltek vele, a rádió és a televízió naponta meghívta valamelyik műsorába. Elvonta a figyelmet Ainamore egyre növekvő problémáiról, de ez természetes, még soha nem érkezett hozzánk világhírű szobrászművész. Elmesélte, hogy a dédapja Ainamore-ban született, innen indult vándorútra. Ő az óceánon túl nőtt fel, és szeretné megismerni a saját történetét, mert a gyökerek azok nagyon fontosak. A hagyomány, a kultúra, ami a génjeinkben öröklődik és a család, ami megőriz. Az igazi tudás nem az eszünkből jön, hanem a szívünkből, és az ő művészetét csak az értheti, aki ennek az igazi, ősi tudásnak a birtokában van. Érdeklődve hallgattuk, és Ainamore-t eltöltötte a büszkeség, mégiscsak közülünk való. Hamarosan a polgármesterünk be is jelentette, hogy a város köztéri szobrot rendel a művésztől. „Az ára nem számít, mert a kultúra nálunk mindig kiemelt ügy.”

Az avatási ünnepély dátumát az ősi tudományok segítségével választották. Fellépnek az óvodások, az iskolások, beszédet mond az országgyűlési képviselőnk és a polgármesterünk. A tömeg egyfolytában susmog, mocorog, de mikor eljön a perc, hogy a lepel lekerül, csönd van. A gyerekek abbahagyják a szaladgálást, még a hűsítő szellő is megáll, mindenki feszülten néz a szobor felé. Vajon milyen lehet az, amit csak a belső, ősi tudásunkkal láthatunk? Lassan, óvatosan húzzák le a leplet róla.  Az emberek nagyon figyelnek, koncentrálnak a különleges pillanatra. A csend hosszú percekig marad, még megmozdulni sem mernek, de hiába igyekeznek, nem tudnak belelátni többet annál, ami. Egy márványtömb, láthatólag pont ugyanúgy, mint ahogyan Carrara-ban kibányászták, azon bizony a szobrászunk semmit nem dolgozott.  A csend feszültségében Katánk és a körülötte állók egyszerre kezdenek el tapsolni, majd a város lakói is egyre erősebben és hangosabban.

A gyerekeket figyelem. Vajon melyikük kiáltja el magát, hogy a király meztelen? És vajon a nagyon tapsoló felnőttek meghallják-e a szavát?