13. A patikus

A zöldre, olajzöldre festett hatalmas bútor egészen a plafonig ért. Apró, piros kecskevirágok díszítették a kis fiókokat, a szekrényajtókat és a porcelán tárolókat. Az öreg patikus nagynénje festette őket még lánykorában. Az üknagymamát még boszorkánysággal vádolták, a nagypapa már meggazdagodott a kecskevirág csodás főzetéből. A nagypapának szándékában állt a Kecske név felvétele is, de a nagymama, aki előkelő származású volt, és büszkélkedett lengyel nemes őseivel, megalázónak találta. A névváltoztatás nem jött tehát létre hivatalosan, mégis egész Ainamore Kecskének nevezte a patikus családot.

- Trippo úr, kérem, most már zárnánk – Bertolt óvatosan próbálta ébresztgetni gyakori vendégüket, akit soha nem látott ennyire ittasan.

- Sajnálom – mondta az ébredező, és próbálta behatárolni az időt és a teret, ami éppen körülvette. – Sajnálom.

- Haza kísérem, jöjjön – a pincér aggódva nézte, most talán ő is segíthet valamit Trippo úrnak.

- Annyira sajnálom. Krommernek? Hova lett Krommernek? Az előbb még itt volt, valamiről beszélt… oh én is mintha… Elmondtam neki? Bertold, nem tudja, elmondtam neki?

- Menjen haza.

- Hogy mehetnék? És mit mondjak, mit mondhatok? Sajnálom.

Fiatalon került Ainamore-ba, fiatal suhanc volt még. Honnan jött, senki sem tudta, csak kölyök volt, de nagyon tisztelettudó, hamar megszerették. Először a pék fogadta be inasnak, majd a szatócshoz került, aki látva, hogy milyen precíz a fiú, beajánlotta az Arany Kecske Patikába segédnek. Nagy álom teljesült ezzel. Mindig hosszasan időzött a patikában már, amióta a migrénes pékné hetente küldte el valamilyen fehér porért a család békéje érdekében. A patika illata volt valószínűleg az, ami olyan nagyon elvarázsolta; úgy érezte, hogy az ajtón belépve egy különösen tiszta világba kerül.

- Elinka, muszáj őszintém beszélnem önnel. Talán ez a megoldás, de van-e jogom, mondja? – lassan beszélt, kicsit akadozva, és egy kis segítséget, erőt várt a lánytól, aki piros arccal nézett a szemébe, de csak hallgatott, ki nem merészkedve a biztonságos némaságból. – Nem jó ez így, nem jó. Folyamatosan a gondolataim között lebeg, átitatva ezzel minden percemet. Az elmúlt hónapok csak szenvedést adtak nekem. Önnel álmodom, és várom a reggelt, hogy újra lássam. De ha itt vagyok, próbálom elkerülni, mert félek látni. De nekem feleségem van és gyermekeim! Nem tehetem ezt velük és magával sem. Mondjon valamit, kérem! – válaszra várva a lányra nézett, aki nem bírta tovább, és sírni kezdett. Trippo úr egész teste remegett a vörös súlytól, ami teljesen belepte, átölelte a lányt és elmerült.

A patikus mesterséget hamar kitanulta. Szívesen méricskélt, szerette a mozsár hangját, élvezettel keverte ki a kenőcsöket. Az öreg patikus is nagyon megszerette, szívesen tanítgatta, a kecskefőzet receptjét azonban nem mondta el neki. Tíz évnek kellett eltelnie, míg a családi titkot is megosztotta vele.

- Kisasszony, merre felé lakik? – kérdezte közönyösen, valamiről csak kellene beszélgetni, ha már így alakult, hogy együtt mennek hazafelé.

- A Family Panzióban, egyenlőre – válaszolt röviden a lány. Igazán semmi kedve nem volt beszélgetni. Ha a főnök úr úgy gondolja, akkor beszéljen ő.

- Hogy érzi magát nálunk? – szólalt meg a férfi, hosszan nem bírta a csendet félidegenek mellett. - Sok a munka, tudom, de majd beletanul. Az első hetek mindenkinek nehezek, ön azonban nagyon ügyes.

- Azt hallottam, hogy modellezéssel foglalkozik szabadidejében – csak fel kellett dobni valamilyen témát, nagyon zavarta, hogy ő került a középpontba.

- Honnan hallott ilyet? – lepődött meg Trippo úr. - Mindegy, tényleg így van, hajómodelleket készítek. Most egy egyiptomi bárkát. Hamarosan kész lesz, már a figurákat faragom.

- Figurák is lesznek benne? – kérdezte a lány érezhető érdeklődéssel.

- Azt hiszem, emberek nélkül túl üres, de ez a legnehezebb, meg a festés. Igazából azt szeretem a modellezésben, hogy teljesen elvon a világtól legalább arra a néhány órára. Jól megvagyok a ragasztóval és a fával.

- És honnan tudja, hogyan néztek ki azok a hajók?

- Valamikor nagyon régen még az apámtól kaptam egy könyvet a hajókról – nagyon élvezte, hogy valaki érdeklődik, a felesége még ennyit sem kérdezett soha a modelljeiről. Hosszasan beszélt a világtörténelem hajóiról, néha megállva percekig hallgatva, majd újra folytatva.

Vonzó férfi lett a kedves patikus segédből. Nem volt kimondottan szép, viszont, ha valakivel beszélgetett, úgy figyelt a szemben levőre, mintha ő lenne a világ közepe. Arcáról, mosolyáról elfogadás csillogott, még sötétkék szeme is melegséget sugárzott. A hölgyek, lányok titkon szerelmesek voltak belé, a férfiak pedig gyakran keresték társaságát.

- Ki ez az új lány? – kérdezte a feleség erélyesen.

- Elinkának hívják. Tegnap vettem fel, Bertold unokahúga. Most jött Ainamore-ba, szüksége volt egy állásra. Ügyes lány, kicsit csendes, de ügyes – válaszolt higgadtan Trippo úr.

- Nem tetszik nekem ez a lány, baj lesz vele, majd meglátod. Nagyon szép és szemtelenül fiatal!

- Ez még nem bűn. Fiatal, na és – Trippo úr nem értette a problémát.

Az öreg patikusnak csak egy szem lánya volt, aki nagyon talpraesett és még csinos is, de valahogy sehogyan nem akart elkelni. A Kecske lány szemet vetett a patikus segédre, akinek tetszett a lány határozottsága és tapasztaltsága. Nem volt szeme az öreg patikusnak a szerelemre, de egy idő után ő is észrevette a fiatalok kapcsolatát. Nagy öröm lett a családban, a lányt gyorsan hozzáadták a segédhez, aki átvette teljesen a patika irányítását. Ettől a naptól kezdve mint komoly patikust a város Trippo úrnak nevezte.