2008. augusztus 27., szerda

15. Az újságíró

Gilbert Gedeon szombaton este hét órakor hazafelé menet hosszú elmélkedés után úgy döntött, hogy ezentúl jó lesz. Már maga a gondolat is valahogyan felszabadította, de amikor elmélkedés közben a macskaköves utcát bámulva talált egy öt minás érmét, mert Gilbert Gedeon eddig még nem elmélkedett hazafele menet, nem nézte a macskaköveket, soha nem talált pénzérmét az utcán, úgy érezte, hogy jó úton halad, és ez az öt minás már az előleg az ő jóságáért, mert ő annyira jó lesz, mint amilyen még soha senki sem volt, mert különben nem is érdemes.

Hazaérve leült a foteljébe, és továbbra is az járt a fejében, hogy jó lesz. Gyermeki lelkesedésében legszívesebben elmondta volna valakinek a nagy változást, de nem volt senki, senki, a ház üres volt. És akkor, ami eddig még nem merült fel kérdésként benne, az most felmerült, hogyan legyen jó. Na igen, ez már így nem is olyan egyszerű. Hirtelen nem is jutott eszébe semmi, de abban biztos volt, hogy kellenek hozzá emberek. Persze talán bármely élő is elég hozzá, mondjuk megmenthetne egy fészkéből kiesett madárfiókát, de az a fióka nem tudja elmondani senkinek sem, hogy ki mentette meg őt, szóval ez így nem lesz elég. Emberek kellenek, a legjobb lesz, ha reggelre halasztja ezt az egészet, majd a szerkesztőségben.

Reggel gyalog ment dolgozni, mert az egészséges, és ha valaki jó akar lenni, akkor egészségesen kell élnie. Útközben mindenkinek hangosan és érthetően köszönt, mert az emberek csak azt szeretik, aki hangosan és érthetően köszön. A nagy, szecessziós vaskapu előtt percekig állt, hogy mindenkit maga elé ereszthessen, és az emberek ki is használták a lehetőséget, még egy köszönömmel sem viszonozva. Mosolyogva ment fel a súlyos kőlépcsőn, majd végig a stukkókkal díszített, hatalmas csarnokon, ahol az Ainamore-i Krónikák újságírói serénykedtek. Közben érthetően és hangosan köszönt mindenkinek a már imént említett okból.

Gilbert Gedeon helye a csarnok végében volt egészen a szerkesztői irodák mellett, az asztala ugyan a csarnokban volt, de egy paravánnal elárnyékolták, így szinte olyan volt mintha külön irodája lenne. Nyílt titok volt, ha egy szerkesztő valamilyen okból kifolyólag elhagyná az újságot, akkor Gilbert Gedeon kerülhet az irodájába. Ahogy leült, rögtön munkához látott, elővette a fiókból a gazdasági miniszterről összegyűjtött vaskos anyagot, és próbált valami elfogadható cikket kihozni belőle.

- Gedeon, füstölés közben elmondhatnád, hogy áll a cikk a gazdasági miniszterről – csak úgy lendületből szólt oda neki a főszerkesztő.

- Nem dohányzom már.

- Mióta?

- Mától.

- Az jó, az jó, jól teszed, nem mérgezed magad, nekem sem kellene. Majd az az új kölyök, az a rövidlábú, majd szórakoztat. Kicsit buta szegény, de nagyon szórakoztató – már indult is kifelé a dohányzóba, de még félvállról visszaszólt. – Ja, Gedeon, kéne írnod egy széljegyzetet. Délig bent vagyok, majd hozd be.

Gilbert Gedeon engedélyezett magának egy kis szünetet. Fogta a hársfavirág teáját, amit reggel útközben vett a trafikos kisasszonytól, és kiment a teakonyhába. Ott már többen is voltak, és elmélyülten beszéltek arról, hogy a sportriporter felesége nem tud elhelyezkedni már hónapok óta.

- Mindenhova csak az ismerősöket veszik fel, meg a rokonokat. Mi még csak egy féléve költöztünk Ainamore-ba, sem rokona, sem ismerőse nem vagyunk senkinek – panaszolta szomorúan a magas sportriporter.

- Mostanság nagyon nehéz minden – mondta semmitmondóan, de nagyon együttérzően Irma a postázóból.

Gilbert Gedeon a háttérben készítgette a teáját, de közben olyat tett, amit korábban még soha, figyelt a körülötte levőkre.

- Hét évig volt egy fiókkönyvtár vezetője Broszkban. Onnan azért küldték el, mert az igazgató unokahúga nagy nehezen elvégezte az egyetemet, és kellett neki valami jól hangzó állás – mondta tovább a szomorú férj.

- A feleségem – szólt közbe Gilbert Gedeon – két hete hagyta ott a gyerekkönyvtárat, ha jól tudom, még nem töltötték be az állását. Szólhatok a volt főnökének.

A kis társaság meglepődve nézett Gilbert Gedeonra, akiről azt beszélték, hogy több kollegát is ő fúrt ki az újságtól csak azért, mert jobban kerestek, vagy a főszerkesztő erősebben ragaszkodott hozzájuk. Vajon milyen érdeke fűződhet Gilbert Gedeonnak ahhoz, hogy a sportriporter feleségét segítse elhelyezkedni?

- És most hol dolgozik a felesége? – kérdezte kíváncsiskodva Miranda, a főszerkesztő műkörmös titkárnője.

- Nem tudom.

Gilbert Gedeon nem hazudhatott, már két hete nem tudott semmit a feleségéről és a gyerekekről. A többiek néztek, csendben voltak, nem tudták, hogyan reagáljanak. Csak Miranda mosolygott, azt gondolta, biztosan csak viccel, de lassan ő is észrevette, hogy ez nem vicc. Gilbert Gedeont zavarta, hogy kellemetlenül érzik magukat a többiek az őszintesége miatt, ezért mosolyogva az olimpiáról kezdett beszélni, ami jó témának bizonyult, mert mindenkinek volt valami hozzáfűznivalója.

A teázás után Gilbert Gedeon érzelmileg feltöltődve fogott hozzá a széljegyzet írásához. Hamar elkészült vele, de mivel a főszerkesztő többedjére is kiment a rövidlábú új kölyökkel dohányozni, volt még ideje foglalkozni a gazdasági miniszter anyagával.

- Valami gedeonos, cinikus írást vártam tőled – mondta a főszerkesztő elgondolkodva, miután elolvasta a jegyzetet –, de ez sem rossz. Most úgyis divat az ezoteria, meg minden ilyen hülyeség, kellenek az ilyen nyálas szövegek is. Te mindig tudod, mit várnak az olvasók. Kedvesség meg jóság blablabla. Jó lesz. Ha az egyház újra támadja a lapot, majd ezt a cikket felhozhatjuk. Mi van a gazdasági miniszterrel?

- Nem tudom.

- Mi az, hogy nem tudod, Gedeon? Engem is sürgetnek. Az egy nagyon fontos cikk. Tegnap délelőtt azt mondtad, mára meglesz.

- Az a cikk teljesen tönkre tenné a minisztert – mondta halkan Gilbert Gedeon.

- Te most viccelsz? Mi van veled, Gedeon? – a főszerkesztő végtelenül dühös lett, vörös arca közepén a két széles orrlyuka, mint a pokol két fotocellás ajtaja, ütemesen ki-benyílt. – Jövő hét elejére legyen előttem az a cikk. És Gedeon, itt van ez a könyv, valami agykutató írta, holnapra legyen róla recenzió.

Gilbert Gedeon teljesen elkedvtelenedett. Ő nem így képzelte ezt az egészet. Mindent megtesz azért, hogy korrekt és jó legyen, és erre tessék. Ezt kapja. És még ez a könyv is, mi köze van neki ehhez, hogy írjon ő recenziót egy agykutató könyvéről, mikor biológiából is épp hogy átcsúszott minden évben.

De éppen a legjobb helyen nyitotta fel Detlef Linke könyvét. „…ha igazságosan bánunk más emberekkel, de akár, ha ugyanezt tesszük saját érzelmeinkkel, még akkor is, ha mindebben nem a későbbi jutalom elérést látjuk, az már önmagában is azokat az agyi mechanizmusokat kelti életre, amelyek egyenlők a boldogság érzetével.” Gilbert Gedeon egyáltalán nem érezte boldognak magát, sőt, de ez a rész adott neki valami kis energiát.

A délután során hozzá sem nyúlt a gazdasági miniszter anyagához, csak a kapott könyvet olvasta az agyműködésről, és közben kereste az alkalmat, hogy másokon segítsen. Munka után megkereste a felesége volt főnökét, hazaérve pedig megírta a recenziót.

Másnap újra mosolyogva ment dolgozni. Érthetően és hangosan köszönt az ismerősöknek, pénzt dobott a barnakabátos koldusnak, és segített Pici néninek összeszedni az utcán elgurult almákat. Csak a szerkesztőség szecessziós vaskapujánál tűnt el a mosoly az arcáról. Mintha róla beszélt volna a rövidlábú új kölyök a zöldnadrágos barátjával. Ránéztek, és azt mondták, álszent, majd tovább mentek. Persze lehet, hogy nem is róla beszéltek. Mosolyogva ment be a nagy csarnokba, igyekezett mindenkinek néhány jó szót mondani, s így sokáig nem vette észre, ami akkorra már mindenki számára nyilvánvaló volt. A paraván mögött az asztalánál a rövidlábú ült, és éppen mikor odaért, akkor rakta ki a névtábláját. Gilbert Gedeon nem szólt semmit, egyenest a főszerkesztőhöz ment.

- Ezt soha nem gondoltam volna rólad, Gedeon! – a főszerkesztőn inkább zavartság látszott, mint düh, a hangja szinte vágott, ahogyan Gilbert Gedeon belépett az irodába. – Nem akarlak látni többet az újságomnál!

Gilbert Gedeon még letette az asztalra a recenzióját, amit késő estig írt, majd érthetetlenül kiment.

- Mióta bent van, arról beszél, hogy ön elárulta. Eladta magát a gazdasági miniszternek, hogy megszerezhesse a főszerkesztői posztot –súgta halkan a fülébe Miranda, miután sikerült utolérnie a lépcsőn lefelé menet.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

egy élmény volt...

majd másnap felkelt és elgondolkodott azon hogy milyen is a jóság. csak ált némán a fürdőszobatükör előtt, és elment megkeresni az asszonyt!

:D

Névtelen írta...

Az Igen, talan igy